Becz Adél

Becz Adél - Aerobik és személyi edző

Bemutatkozás:
 
Becz Adél vagyok. Gyermekkorom óta folyamatosan sportolok, ezért már kiskoromban kialakult a sport iránti szeretetem. Szerencsésnek érzem magam, hogy számtalan sportágban tehettem már próbára a képességeimet: úsztam, futottam, teniszeztem, lovagoltam, majd idővel belecseppentem a versenytánc és a hiphop világába is, amelyek jelenleg is nagy hatással vannak rám. Lételememmé és egyben nélkülözhetetlenné vált számomra a mozgás. Az aerobikkal 2007-ben ismerkedtem meg, és miután ez is szenvedélyemmé vált, el is végeztem a Fitness Company-nál az aerobik sportoktatói tanfolyamot. Az aerobik számomra, egy testi- fizikai és lelki-szellemi megnyugvást, harmóniát biztosít. Mottómmá vált az „ép testben ép lélek” mondás, mely számomra az aerobikban teljesedik ki. Úgy gondolom, hogy a sikeres aerobikos pályafutást a megfelelő szakmai felkészültség határozza meg, így fontosnak tartom saját magam folyamatos továbbképzését, fejlesztését, újabb és újabb óratípusok, edzésmódszerek, edzéseszközök ismeretét, alkalmazását.
 
Az óráimról:
Az óráimat igyekszem minél változatosabbá, hangulatosabbá, színesebbé varázsolni különböző gyakorlatok végeztetésével. Óráim során célom, a vendégek motiválása, a sport-és fitnesz iránti szeretet kialakítása, egészséges, harmonikus testi-lelki egyensúly fenntartása, a pozitív-wellness életmód megteremtése. Célom, hogy óráimról mindenki jó hangulatban, stresszmentesen, újult energiával, vidámsággal feltöltve távozzon.
J GYERE ÉS PRÓBÁLD KI TE IS!
 
Alakformáló:
Az óra egy intenzívebb és egy kevésbé intenzív szakaszból épül fel. A cél a teljes test, konkrétabban a főbb izomcsoportok teljes mértékű átdolgoztatása, megedzése és a szív-és vérkeringési rendszer fejlesztése, az általános állóképesség javítása. Amíg az intenzívebb részhez step padot, addig az izomtónus fokozó gyakorlatokhoz súlyzót, gumikötelet, fitballt, vagy softballt egyaránt használunk a különféle ingerhatások eléréséhez. A megszokottól eltérő inger vezet ugyanis a testünk fejlődéséhez, erősödéséhez. Az órán megedzendő izomcsoportok: bicepsz, tricepsz, mellizom, delták, külső-belső ferde hasizmok, egyenes hasizmok, hátizmokon belül pedig a csuklyásalsó-középső és gerincfeszítő, illetve, rotátor izmok erősítése, combfeszítők, nagy farizom, kis- és középfarizom. Természetesen egy-egy óra alkalmával nem minden egyes izomcsoportra, izomra történik az edzés.
 
Hasburning/zsírégető:
Az óra szakaszos edzést igényel, amely során különböző pulzustartományokban végezzük az edzést. Flépül egy intenzívebb és egy alacsonyabb intenzitású részből, az intenzívebb részhez step padot használunk, ezzel is dolgoztatva a vérkeringési rendszerünket és átmozgatva az egész törzsizomzatunkat. Az óra során rengeteg törzshajlítást, törzsdöntést, törzsforgatást végzünk a törzsizomzat teljes körű megdolgoztatása céljából. Az intenízv rész biztosítja a hatékony zsírégetést, a statikusabb, erősítő rész, pedig az általános izomtónus fokozására alkalmas. Az óra utolsó 15-20 percében, pedig a talajon fekve, a has-és hátgyakorlatok kombinálásával és váltakoztatásával maximálisan megdolgoztatjuk a törzsünket.
 
Preventív gerinctréning:
Kiscsoportos óra, ahol a fő hangsúly a mély izmok mobilizálásán és erősítésén van, minden korosztálynak egyaránt ajánlott. Ha fáj a derekad, hátad mindenképp itt a helyed!:)
 
Zsírégető step:
Az óra alaplépéseket tartalmazó basic koreográfiából és kisebb erősítő és kardió blokkokból épül fel. Az órát hasizommal zárjuk. Kezdőknek is ajánlott óratípus.:)
 
Step:
Teljesen koreografált óra, haladóbbaknak és azoknak ajánlott, akik szeretik a pörgős, táncos órákat, és a jó zenéket. Az óra során egy 3 vagy 5 blokkból felépülő táncos koreográfiát tanulunk be, melynek célja és egyben eredménye a teljes kikapcsolódás, maximális ráhangolódás, stressz levezetés. Az óra végére mindenki felhőtlenül és zökkenőmentesen tudja végrehajtani a koreográfiát. Gyere és pörögj velem együtt Te is!:)
 
TRX:
Funkcionális köredzés, ahol a fő hangsúly a core izmok, vagyis a törzset stabilizáló izmok és a kardiovaszkuláris rendszer fejlesztésén van. Mindenkinek egyformán ajánlott edzésforma, hiszen a könnyűtől a bonyolultabb gyakorlatok felé haladunk a saját edzettségi szintednek megfelelően.
.
Végzettség:
 
BME- 2011 Nemzetközi kommunikátor diploma
 
Szakirányú végzettségek:
 
Fitness Company- 2008 aerobik edző
Czanik Balázs- 2009 Capoeira aerobik edző
Fitness Company- 2012 személyi edző
Almássy Csilla gerinckoncepció-2013 preventív gerinctréner
Almássy Csilla gerinckoncepció-2014 térd biomechanika képzés
Almássy Csilla gerinckoncepció-2015 stretching
Body and Soul-2015 táplálkozási tanácsadó
TRX-2015
Cseresnyés Bea várandós torna-folyamatban 2016
 
Pályafutás kezdete: 2008
 
Óratípusok: alakformáló, hasburning, intervall edzés, TRX, step, dance step, preventív gerinctréning, köredzés
Sportmúlt: tenisz, atlétika, lovaglás, versenytánc, hip-hop
Aerobikos eredmény: 2011 – Aerobik Maraton II. helyezett